Beszámolók szakmai gyakorlatról

Daniel Gratkowski

Szakmai gyakorlat a budapesti FES-nél 2016 február – március

A Salzburgi Egyetemen folytatott európai uniós MA-s tanulmányaim alatt eldöntöttem, hogy elmegyek önkéntes külföldi szakmai gyakorlatra. Mivel szerettem volna betekintést nyerni egy nemzetközileg tevékenykedő politikai alapítvány munkájába, választásom a budapesti Friedrich-Ebert-Stiftungra esett. Az alapítvány tematikus prioritásai egyrészt jól kiegészítették tanulmányaimat, másrészt lehetőségem nyílt arra, hogy megismerjem Budapestet, egy olyan várost, amely már régóta érdekelt. Miután elküldtem jelentkezési anyagaimat, lehetőséget kaptam egy telefonos beszélgetésre, és nem sokkal ezután megérkezett a pozitív válasz is. Mivel a szakmai gyakorlat nagyon népszerű, ajánlott a lehető legkorábban megpályázni.

további olvasásra

A szakmai gyakorlatom két hónapja alatt nem csak arra nyílt lehetőségem, hogy bepillantást nyerjek az alapítvány minden tevékenységi körébe, hanem arra is, hogy tevékenyen részt vegyek a munkában és az elképzelések kialakításában. Nagyon örültem, ha segíthettem (saját és partnereink által szervezett) rendezvények megszervezésénél és lebonyolításánál. A rendezvények mellett más feladataim is voltak, mint például jegyzőkönyvek elkészítése, információgyűjtés aktuális témákhoz, jelentések megírása, valamint fordítási feladatok. Magyar nyelvismeretem nagyon sokat segített. Mindenképpen előny, de nem kötelező elvárás. A budapesti FES a szakszervezeti munka, a nemek közötti igazságosság és a társadalompolitika (ide tartozik az EU, a gazdaság- és szociálpolitika, valamint a civil társadalom) területén tevékenykedik.

A konferenciák és a szemináriumok segítenek tágítani saját látókörünket, és hogy kritikusan foglalkozzunk a társadalmi problémákkal. Szerencsém volt, hogy ott lehettem akkor, amikor a közép-kelet-európai alapítványok képviselői Budapesten találkoztak, hogy megbeszéljék a régió (a 4 visegrádi ország és a balti államok) valamint az egyes országok helyzetét. Így lehetőségem nyílt arra, hogy ne csak a magyarországi helyzetről tájékozódjak, hanem azt is megtudjam, mi történik más országokban. Ez segítséget nyújtott ahhoz, hogy jobban megértsem a régiót, főleg EU-s kontextusban.

Szakmai tudásom elmélyítése mellett a szakmai gyakorlatot már csak a csapat miatt is feltétlenül ajánlani tudom, amely nagyon szívélyesen fogadott és mindig támogatott. Nagyon jól éreztem magam a budapesti FES-nél, és szívesebben maradtam volna tovább. Ezenkívül Budapest nagyon élhető város, ahol minden megvan, amit csak kívánhatunk.


Johannes Bodensteiner

Szakmai gyakorlat a budapesti FES-nél 2012 szeptember – november

Politológiát tanulok a Regensburgi Egyetemen, és miután a tanulmányaim mellett gyakorlati tapasztalatokra is szeretnék szert tenni, úgy döntöttem, hogy szakmai gyakorlaton veszek részt a budapesti FES-nél. Mivel az ottani irodában velem együtt nyolcan voltak, szinte minden tevékenységbe bevontak, és így igazán bepillantást nyerhettem egy külföldön tevékenykedő német politikai alapítvány munkájába. Elsősorban a „Társadalmi projektben” és a „Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában” elnevezésű projektben dolgoztam.

további olvasásra

Feladataim a FES és partnerei rendezvényeinek előkészítésére, lebonyolítására és nyomon követésére összpontosultak az EU, gazdaság- és szociálpolitika, valamint a civil társadalom témakörökben. Konkrétan az adott szakmai rendezvény tekintetében szerződéseket, résztvevői listákat vagy névtáblákat készítettem, tartalmi értékelőket írtam a rendezvényekről, regisztráltam konferenciákon, fotóztam, élveztem az előadásokat vagy a PR-rel (Facebook és a FES-weboldal gondozása) foglalkoztam.

Bevontak az alapítvány tartalmi munkájába is. Példának okáért a magyar társadalom szociális mutatóinak (GDP, munkanélküliség alakulása, átlagkereset) jártam utána, és összefoglaltam őket német vendégeinknek, korrigáltam egy magyar gazdasági szakértő 15 oldalas, az EU pénzügyi politikájáról szól munkadokumentumát. Rendszeresen folytatok megbeszéléseket szakemberekkel (szakszervezet, nemek közötti igazságosság, nemzetközi párbeszéd), olyan aktuális témákról, amelyek a politikai helyzetre vagy a magyarországi FES-re vonatkoznak.

Végezetül mindenkinek, aki eljátszik azzal a gondolattal, hogy a budapesti FES-nél szakmai gyakorlatot folytasson, azt ajánlom, hogy feltétlenül jelentkezzen! A kollégák az irodában nagyon melegen és szívélyesen fogadtak, és megadták azt a lehetőséget, hogy kiváló gyakorlati tapasztalatokat gyűjtsek a FES tevékenységéről. Mivel nem én vagyok az első német gyakornok a budapesti FES-nél, és Magyarország nem Németország, mindig sok támogatást kaptam, ami nagy segítséget jelentett abban, hogy alkalmazkodjam a munkahely hangulatához és felvegyem a város ritmusát.

Friedrich-Ebert-Stiftung
Budapest

Irodai cím:

Fővám tér 2-3.
H-1056 Budapest

+36-1-461-60-11
+36-1-461-60-18

fesbp(at)fesbp.hu

Regisztráció:

Sign Up (Hírek&Események)

unsubscribe(at)fesbp.hu

Kapcsolat és munkatársak


ugrás a lap tetejére