szerda, 30.10.19

After the 2019 Municipal Elections – The Consequences of 3 elections in 1.5 years

Egy tűt sem lehetett leejteni abban a teremben, ahol a Political Capitallel közös rendezvényünkön az önkormányzati választások eredményei kerültek megvitatásra. Az első panelbeszélgetésen a meghívott elemzők a választási folyamat különféle aspektusait, a választási eredményt és annak következményeit vitatták meg.

Fotó 1.

Fotó 2.

A második panelbeszélgetésen az újonnan megválasztott budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely, és négy másik kerületi polgármester a helyi közösségek jövőjéről folytattak eszmecserét. Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy az ellenzéki pártok szoros együttműködésére van szükség ahhoz, hogy a választási sikerből politikai sikert lehessen kovácsolni. Karácsony véleménye szerint ebben a vonatkozásban a következő évek jelentős politikai kihívásokat hoznak magukkal. A cél a helyi szintű cselekvés megerősítése és az állampolgárok nagyobb mértékű bevonása a politikai folyamatokba. Karácsony kifejezte azt a reményét is, hogy a kormány ugyanolyan nyitottan viszonyul majd az együttműködéshez, mint ő maga.

Friedrich-Ebert-Stiftung
Budapest

Levelezési cím:
Friedrich-Ebert-Stiftung
Pf. 141
H-1461 Budapest

Irodai cím:
Fővám tér 2-3.
H-1056 Budapest

+36-1-461-60-11
+36-1-461-60-18

fesbp(at)fesbp.hu

Kapcsolat és munkatársak


ugrás a lap tetejére